Aki a félig üres pohárra kíváncsi, tévedjen át Dönerország posztjára, ahonnan törzsanyagot schmittiztünk, majd megírtuk a félig telit, hogy jó magyar szokás szerint éljünk a kettős mérce eszközével.
A tegnapi edzésen készült képek magukért beszélnek. A holland csapat minden tagja koncentrált edzésmunkát végez, szemük előtt kizárólag a holnapi mérkőzésen kötelezően elérendő győzelem lebeg. Egyedüli kivétel ez alól a fiatal Willems, aki jövőbelátó képességekről tesz tanúbizonyságot, és a németek elleni siker tudatában vidáman kocog a csapattagok mellett.
A németek háza táján ennél jóval elkeserítőbb a helyzet. A portugálok elleni kínkeserves győzelmet eredményező ernyedt játék nem lesz elég a három pont előnyt adó hollandokkal szemben, ezt tudja a csapat, és rendesen be is ijedtek. A képen látszik, hogy már azt is gyakorolniuk kell, hogyan tartsák vissza stresszből adódó természetes élettani folyamataikat. De mire is számítanak, ha már egy nappal a nagy meccs előtt becsinálnak a gatyájukba, ha a hollandokra gondolnak?
A fotósok azt is elcsípték, hogy az arcoskodó Gomez lábát már edzésen is le kell kötözni, nehogy csapattársai testi épségét veszélyeztesse azzal, hogy szokása szerint minden helyzetet ollózva, a labdát véletlenül sem eltalálva próbál megoldani.
A pohár tényleges tartalmára holnap 20:45-től derül fény.