Narancsriasztás van Dániában. Ezeket a szerencsétlen viking leszármazottakat már megint összehozta a sors Hollandiával. Úgy látszik, nem elég nekik, hogy a két évvel ezelőtti világbajnokságon házhoz jöttek a pofonért. Orcájuk másik felére is kérnek még egyet. Sebaj, legyen meg az ő akaratuk: megkapják. Két évvel ezelőtt a The Flying Dutchman blogon ezt írtam a holland–dán mérkőzés előtt: „Örülök, hogy Kjær játszhat a hollandok ellen. Így legalább nem 11 favágót küldenek pályára ellenünk a dánok.” Nos, örömmel tölt el a dán foci fejlődése, mert ezúttal a következőket írhatom: Örülök, hogy Kjær és Eriksen játszhat a hollandok ellen. Így legalább nem 11 favágót küldenek pályára ellenünk a dánok.

Kjær esetében már akkor írtam néhány dicsérő szót, de ezt most Eriksen esetében is meg kell tenni. Sőt, ezúttal indokoltabb is a dolog, mert úgy tűnik, hogy Jesper Olsen és Michael Laudrup után Christian Eriksen személyében ismét lehet olyan nemzetközi szinten is elismert focistájuk a dánoknak, akire teljesen jogosan lehetnek büszkék. Nagyon büszkék.

Miért fog győzni Hollandia? És miért nem nyer Dánia? Egyszerűen azért, mert Hollandia jobb csapat. Pontosabban: sokkal jobb csapat. Hegyi Iván a SportTV szakkomentátoraként ezt mondta az idei Barcelona-Bilbao spanyol kupadöntő után: „Ha a két csapat közötti különbséget zongorázni tudnám, akkor én lennék Csajkovszkij.” A holland és a dán fociválogatott összehasonlításánál is ez a helyzet. Abban bízhatunk, hogy a dánok jól szoktak szerepelni a nagy tornákon. Ezt régebben is tapasztalhattuk, de a 2010-es vb-n is méltó partnerei voltak a hollandoknak. Amíg bírták szuflával. Most sem várható más.

Ugyebár a holland védelem eléggé foghíjas, mert nem csak a kontinenstornát sérülése miatt kihagyó Pieters hiányzik majd, hanem Mathijsen is. Elöl az lesz, ami várható volt: van Persie az Oranje első számú centere, Huntelaar pedig a cserepadon kap helyet. A dánok legnevesebb hiányzója Sörensen kapus lesz. Jelenleg pedig úgy fest, hogy őt nem Lindegaard, hanem Andersen fogja helyettesíteni. Ferguson rulez!

Tippem: 2-3 gólos holland győzelem. És Robben gólt szerez.

A goal.com szerint így kezdenek:

Hollandia: Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga, Bouma, Willems - De Jong, Van Bommel - Robben, Sneijder, Afellay - Van Persie.

Dánia: Andersen - Jacobsen, Kjaer, Agger, S. Poulsen - C. Poulsen, Kvist - Rommedahl, Eriksen, Krohn-Dehli - Bendtner.

 

 

14 komment

Címkék: hollandia dánia robben eriksen

A bejegyzés trackback címe:

https://huphollandhup.blog.hu/api/trackback/id/tr254574952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CBrosi 2012.06.09. 11:25:03

Közben a hollandok panaszkodnak a gyepszőnyegre, mert túl hosszú, száraz és durva a fű. Túl hosszú füvön pedig nem tudnak olyan gyorsan játszani, ahogy szeretnének. De van Marwijk már beszélt a helyiekkel, akik kicsit lenyírják majd még a meccs előtt. A KNVB közben kb. 15000 szurkolóval számol.

onsoranje.nl/nieuws/artikel/12734/van-marwijk-gras-moet-korter
www.nu.nl/buitenland/2830869/vrijheidsplein-in-charkov-kleurt-oranje.html

Michael Laudrup 2012.06.09. 12:56:10

Ma sajnos, bár nagyon szeretjük a hollandokat,megverünk titeket. Nem kicsit, nagyon!...

Michael Laudrup 2012.06.09. 12:58:03

A tippversenyt fölényesen Hollandia nyerte és nyeri mindenhol, a meccset pedig mi. Ez olyan, mint az itthoni politikában a 2002-es parlamenti választások: a Fidesz megnyerte a közvélemény-kutatásokat, az MSZP a választásokat...Ennyi.

Der_rosarote_Panther 2012.06.09. 14:14:04

Mindent elmond az esélylatolgatásról az, hogy a nagynevű angol William Hill fogadóirodánál a hollandok végső győzelmére 13:2 arányban lehet fogadni, míg a dánoké az egész Eb-mezőny leggyengébb oddsa, 100:1 - ez utóbbit azért az írek budapesti játékát látva megkérdőjelezném. :-) A dánoknál azért az Ajax iskolájában edződött Eriksenre nagyon oda kell figyelni, nem véletlenül tett rá ajánlatot a napokban Barcelona...

Der_rosarote_Panther 2012.06.09. 14:20:31

Maradva a statisztikáknál, a hollandoknak csak tartaniuk kell a selejtezőbeli formájukat, ami a támadófoci diadalát bizonyította: az Oranje tartja a legmagasabb gólátlagot (3,7 gól/meccs), a legpontosabb lövéseket (57%), és Huntelaar gólátlaga a volt a legmagasabb a mezőnyben (1,2 gól/meccs).

haszánz 2012.06.09. 14:37:41

Sok sikert a másik két meccsetekhez, de ez a mai nem fog összejönni
danfoci.blog.hu/2012/06/09/tiz_ok_amiert_elverjuk_a_hollandokat

haszánz 2012.06.09. 14:39:40

@Der_rosarote_Panther:
Huntelaar a kispadról komoly fenyegetést jelent majd

Der_rosarote_Panther 2012.06.09. 14:41:42

@haszánz: elég lesz neki az a 10 perc is, amit kap, hogy meglőjje a szokásos adagot :-)

Michael Laudrup 2012.06.09. 19:57:54

Hup, hup, hup, hup, gratula, ól játszodtatok, de ez ma sajnos ellenünk nem volt elég. A pofont mi adtuk nektek, pajtikáim:D

csabax · http://www.bacskaisport.hu 2012.06.09. 20:55:23

Gratulálok a dánoknak. Azért, mert nyertek. Közük nem sok volt a mérkőzéshez, ám ez nem változtat azon a tényen, hogy végre lesz valami, amit az EB-arany mellett évtizedekig emlegethetnek. Néhány évtizedenként kellemes lehet egy pozítiv élmény a dán labdarúgásnak.

Michael Laudrup 2012.06.09. 21:35:30

Csabax barátom, illene leszállni a magas lóról. Lehet szellemeskedni, mint Orbán Viktor, de attól az ország (esetünkben a ti csapatotok) még szarban van.

csabax · http://www.bacskaisport.hu 2012.06.09. 21:43:29

@Michael Laudrup: Nem magas ló
és nem szellemeskedés itt a tényállás. Mint ahogy az is tény, hogy ma nem a hollandok nyertek. Nyugodj meg: attól, hogy ma a dánok győztek, nem dőlt össze a világ. És nem változtak meg a viszonyok, szóval a dán fociválogatottat sem holnap, sem holnapután nem fogják hollanddal egy szinten emlegetni. Élvezd ki, hogy nyertek a dánok és az EB-arany mellett évtizedekig lesz mit emlegetni. :-)

showtimes 2012.06.10. 00:37:31

ez nem műkorcsolya, ahol pofira pontoznak, csak az számít a végén kinek a neve mellett van nagyobb szám, nos Dánia 1- Hollandia 0, s a portugálokkal élet-halál harc a továbbjutásért (papírformát kevés lesz pályára küldeni)

Michael Laudrup 2012.06.10. 09:08:13

Oké, én a németek ellen a hollandoknak szurkolok, nem is lenne jó nekünk, ha egy csapat túlságosan elhúzna, úgyhogy hup a németek ellen. Csak nehogy a végén kopp legyen:D